Jelen kiállításomat a gödöllői Királyi Kastélyban megrendezésre kerülő Liszt Fesztivál ihlette. 2023-ban egy karikatúrafigurámmal, Bidyooval a “zongorahasználat” témakörét jártam körbe, ennek továbbgondolása e “Lisztománia “ mely Liszt Ferenc alakjának misztikus viszonyát parafrazeálja a zongorához, a színpadhoz és a sztárléthez.

Liszt Ferenc korszakos jelentőségű géniusza nem csak művészetével nyitott új perspektívákat a későbbi generációk előtt, de életmódja is olyan új, korát megelőző szokásokkal és hagyományokkal gazdagította kultúránkat, melyeket nyugodt lelkiismerettel nevezhetünk „popkulturális” toposzoknak.

Liszt Ferenc már „csodagyerek” mivoltában is rendkívüli, a szokványoktól gyökeresen eltérő életvitelben nőtt fel. Apja menedzselésével már 10 éves kora előtt színpadok istenített csillaga volt, kívánságait gyerekkorától befutott sztárnak kijáró figyelemmel teljesítették a szervezők.

Apja, Liszt Ádám korai halála után életmódján nem tudott korrigálni, így fiatalemberként kiteljesedett benne a „sztárság” minden allűrje, és ehhez táptalajt adott az 1830-as évek szárba szökkenő polgári kultúrája, az új kulturális irányzatok iránti fokozódó kiváncsiság, és nem utolsósorban a házi zenélés, a zongorajáték népszerűségének azóta sem tapasztalt dinamikus felfutása. Liszt eleinte polgári családok leányait tanította zongorázásra, ami nagyon hamar megismertette a siker járulékos jutalmaival, az ellenkező nem testközeliségének erotikus vonzásával. Legendássá vált népszerűségéhez félelmetes technikájú zongorajátéka mellett személyes charme-ja, elképesztő olvasottsága, a vallás és a transzcendencia iránti korán megszülető fogékonysága és persze nem utolsósorban a korát megelőző „önmarketingje” együttesen járultak hozzá.

A rajongás hisztérikus méreteket öltött a koncerteken az 1839-ben kezdődő, nyolc éven át tartó turnéján. Fellépéseiből rengeteg bevétele származott, melyekből sokat jótékonykodott. Az őt övező imádat külön fogalmat is kapott: a lisztománia kifejezés Heinrich Heine nevéhez köthető, aki egy 1844-es írásában használta először ez elnevezést az eksztatikus hisztériára, amivel a zenészt fogadták mindenhol. A rajongás a későbbi rocksztárokéhoz volt hasonlatos: koncertjein nők és asszonyok dobálták be fehérneműiket, kendőiket, esetleg virágokat. A színpadon óriási átéléssel és szenvedéllyel játszott, nem akadt olyan a közönségben, akit nem ragadott magával a lendülete. A legendák szerint akkora hatással volt a hallgatóságára, hogy volt, aki az eufóriában eszméletét is vesztette.

E kiállításra elkészült, Liszt Ferenc ihlette grafikáimban ezt a különleges atmosztférát tettem görbe tükör elé, kisarkítva a kultikus ténykedés néhány motívumát. A rajongottság, a virtuozitás, a hangszerekhez kötődő „pusztító” viszony és nem utolsósorban az utókor róla alkotott „komoly” képe ihlette az elkészült karikatúrákat, melyeknek érdemes a finom részleteit is szemügyre venni.

A kiállítás kiegészítéseként megtekinthető a Zongorológia képsorozatom is Bidyoo főszereplésével. BIDYOO elôször 1986-ban került ki a nyilvános térbe, akkor az ÉS hasábjain jelent meg karikatúra figuraként.